|
|
|
|
|
|
A legtöbb érdeklődőnk természetes módon felteszi a kérdést: miért pont a Britannica
Nyelviskolát válasszam? Miben különbözik a Britannica az összes többi nyelviskolától?
Mivel tudjuk, hogy számos nyelviskola, számos nyelvtanfolyammal áll a nagyközönség
rendelkezésére, és időnként igen nehéz az eligazodás a rengeteg lehetőség között,
az alábbiakban igyekszünk egyértelmű választ adni ezekre a kérdésekre.
A közhiedelem szerint a nyelvtanulás magolást jelent: egyszerűen be kell vágni a
nyelvtant, meg kell tanulni a szavakat, és hajrá, máris lehet társalogni. A valóság
egy kicsit árnyaltabb, hiszen 16 éves történetünk során megtapasztaltuk, hogy mindenki
másként tud hatékonyan nyelvet tanulni, nekünk pedig az a feladatunk, hogy minden
lehetséges módszerrel megkönnyítsük tanítványaink dolgát. Ezért is döntöttünk úgy,
hogy mielőtt tanítványaink megkezdik nálunk a tanfolyamokat, megpróbáljuk a lehető
legmodernebb módszerrel felmérni azt, hogy melyik tanulótípusba tartoznak. Van ugyanis,
aki inkább a képi memóriájára támaszkodik a tanulás során, van aki társalogva tanul
szívesebben, mert szociális alkat, van, aki inkább a logika mentén építi fel magában
a nyelvtudást. Minden tanítványunk más-más módszerrel képes a legjobb eredményt
elérni, hiszen más-más tanulótípushoz tartozik. A Britannica Nyelviskolában ezért
minden jelentkezőt megkérünk arra, hogy töltsön ki egy tanulótípus tesztet, amelynek
segítségével meg tudjuk állapítani, hogy mely tanulási módszer a leghatékonyabb
számára, ennek eredményét pedig megkapja a nyelvtanár is, így minden tanítványunknak
képes lesz olyan tanulási módszert ajánlani, amely a leghatékonyabb számára. Ez
nem bűvészkedés, egyszerűen arról van szó, hogy minden tanítványunk számára testreszabott
tanulási metódust kínálunk, amely rendkívüli módon meg tudja könnyíteni a nyelvtanulást.
Ha kedvet kapott ahhoz, hogy már most elvégezze ezt a tesztet, akkor kérjük regisztráljon
honlapunkon, és végezze el online az ingyenes tanulótípustesztet.
|
Felvetődik persze a kérdés, hogy miként tudja a nyelvtanár aprópénzre váltani az
órák során egy ilyen teszt eredményét? Hitvallásunk szerint a Britannica Nyelviskolában
semmit sem bízunk a véletlenre, ezért is dolgoztuk ki neves egyetemi szakemberek
bevonásával a nyelvi Etalont, amely egyértelmű rendszerbe foglalja a nyelvtanulás
folyamatát, és minden tanulótípus számára a megfelelő módszereket és tudásanyagot
tartalmazza. Tanáraink tehát ezen módszertan alapján oktatják a választott nyelvet.
Az Etalon öt kulcsképességre fókuszál az oktatás során:
|
✦
|
szótanulás
|
|
✦
|
kiejtés
|
|
✦
|
folyékony beszéd
|
|
✦
|
szituációs társalgás
|
|
✦
|
idegen nyelven történő gondolkodás
|
|
Ezen készségek fejlesztése vezet el oda, hogy valaki ne csupán megtanuljon egy nyelvet,
hanem használni is tudja, vagyis működőképes nyelvtudásra tegyen szert, automatikussá
váljon számára az adott nyelven való gondolkodás, ne beszélgetés közben kezdje el
fejben fordítani a mondanivalóját, hanem megtanuljon az adott nyelven gondolkodni.
Fontos az is, hogy megtanuljuk leküzdeni gátlásainkat, és bátran használjuk az idegen
nyelvet, ne féljünk attól, hogy az általunk használt szószerkezetek vagy helytelen
kiejtésünk miatt nevetség tárgyává válunk anyanyelvi beszélgetőparterünk előtt.
Az Etalon ezeket az árnyalatnyinak tűnő, a valóságban azonban mégis rendkívül fontos
készségeket fordítja le tanulási módszerekre úgy a tanár, mint a tanítvány számára.
Tekintettel arra, hogy a nyelvi Etalon a Britannica Nyelviskola
saját fejlesztésű rendszere, ez egyik másik nyelviskolában sem érhető el a nyelvtanulók
számára.
Mivel az Etalon legfőbb célja a nyelvtanulás megkönnyítése, ezért szakmai fejlesztésünk
eredményeit ingyenesen az érdeklődők rendelkezésére bocsátjuk, regisztráció
után ezt Ön is letöltheti és megismerheti. Ha pedig beiratkozik valamely
nyelvtanfolyamunkra, akkor megajándékozzuk az Etalon használatához szükséges eszközökkel
is, egy speciális szótárfüzettel, amely
segítségére lesz az Etalon szerinti nyelvtanulás folyamatában. Ha az első szótárfüzete
már betelt, akkor addigi munkáját egy ingyenes egyszerűsített
irodalmi olvasókönyvvel jutalmazzuk, amelyet az egyik legnevesebb kiadó,
az Oxford Bookworms sorozatából választhat ki, és természetesen egy újabb szótárfüzetet
is kap ajándékba, amely tovább segíti az Etalon rendszer szerinti nyelvtanulását.
Hogy a kép teljes legyen, tanulását végig az Etalon e-book
sorozata segíti, amely olyan innovatív és személyreszabott tanulási
módszerekkel ismerteti meg, amelyek révén nem csupán a nyelvet tanulhatja meg, hanem
azt is, hogy miként tud a leghatékonyabban nyelvet tanulni. Tudjuk, hogy ez elég
rosszul hangzik, hiszen mindezek értelmében nem csupán egy nyelvet kell megtanulnia,
hanem tanulni is meg kell tanulnia - lehet, hogy így az elején kissé több feladat
áll Ön előtt, azonban széleskörű tapasztalatunk alapján bátran ki merjük jelenteni,
hogy ez a kis energiabefektetés a tanulási folyamat elején hihetetlen hatékonyságot
fog biztosítani Önnek a továbbiakban.
Reméljük sikerült teljeskörűen megválaszolnunk azt a kérdést, hogy miért pont a
Britannica Nyelviskolát érdemes választania.
|
|
|
|
|